A Samsung lepett meg ezzel a feladattal, végül is bármelyik jó HÁZtartás része egy korrekt porszívó, így bár kissé offtopic a téma, de azért mégsem teljesen :) A porszívózás számomra nem férfi vagy női munka, egyszerűen csak egy elvégzendő feladat, amihez jó, ha minél hatékonyabb eszköz áll a rendelkezésre, lehetőség szerint esztétikus formában.

Benchmarknak egy 1900 wattos névleges teljesítményű narancssárga, szintén porzsák nélküli porszívó adódott, nagyjából másfél évnyi használattal a háta mögött. A Samsung porszívó sem zsír új, a doboza szerintem már többször megtehette a Föld-Hold távolságot. Mindenesetre kicsomagoláskor egy szép, futurisztikus formába tervezett tárgy bújik elő a dobozból, minden különösebb sérülés nélkül. Látványos a hatalmas, 2 literes portartály és a nagy arasznál is nagyobb átmérőjű kerekek, a kevlár utánzatú betétek pedig egyértelműen dögösek. Ügyesen kombinálják a sötétkék, fekete, kevlár és átlátszó felületeket. Nehéz eldönteni, hogy a Csillagok Háborújából, a Halálcsillag egyik takarítórobotját kapta-e meg az ember, vagy egy pilótasisak és egy turmix szerelemgyerekét.

Samsung szárnyas fejvadász

A 8,2 kg súlyú porszívó nem túl nehéz, a gégecső és a teleszkópos alumíniumcső olyan finom biztonsági zárral kapcsolja össze a gépet a szívófejekkel, amit nem is feltételezne az ember. A hatalmas kerekek pedig valami antigravitációs svédacél golyóscsapágyat idéző puhasággal suhannak. Félelmetes ez a suhanás, nem kell cibálni a porszívót, halkan követi az embert. Innen kezdve mindegy, hogy mekkora a súly, mert az csak akkor számít, ha emelni kell a porszívót.

A 2100 Wattos névleges teljesítmény igazából csak a rezsicsökkentésnél számít, a legfontosabb a szívóteljesítmény, ez szörnyeteges 450 Watt. Nem sok híja volt, hogy a szalagparkettát föl nem szedte a nappaliban a szőnyeggel együtt :) Itt jó szolgálatot tett a szívócső markolatára tervezett elektronikus szívóerő-szabályozó. A rendszeresen takarított 5-6 négyzetméteres szőnyegből jó másfél liter port sikerült kiszívni. Itt a benchmarknak használt másik gép el is búcsúzott a versenytől, inkább tűnt egy nehéz, klasszikus kávédarálónak, mint modern porszívónak, a szívási teljesítményt pedig sehol se sikerült Wattban megadva megtalálni, így marad a szabadszavas megfogalmazás: nudli.

Samsung CyclonForce SC21F50HD gyári képek I

A Samsung porszívó hangja az alacsony teljesítményfokozaton kifejezetten minimális, először azt hittem, hogy ki is kapcsoltam a markolaton lévő kapcsolóval, csak akkor jöttem rá, hogy mégsem, amikor a parketta-fokozaton lévő szívófej magával cibálta az egyik szőnyegünket. A paraméterek között 79 dBA került megadásra, ez a legmodernebb porszívók középmezőnyébe tartozik.

Tartozékként 4 szívófejet kaptam, egy általánosat, egy réstisztítót, egy kárpittisztítót és egy állatszőr tisztítót. A 298 mm széles (gyk harminccentis) sztenderd, kétállású szívófej szolgál szőnyeg- és parketta tisztítására, az állatszőrre való kefe nálunk nem tudott meglepetést okozni, a macskaszőrt a normál kefe is korrekt módon tüntette el. A réstisztító jópofa módon mindkét oldalával működik, van egy kefés oldal és egy keskeny-lapos-szokásos. A kárpit és szőnyegtisztításhoz egy turbó-fej tartozik, amelynek a keféjét az elszívott levegő segítségével pörgetnek fel, így biztosítva a nagyfokú tisztítóerőt.

A portartály látványos helyen van, és jól látszik, hogy mennyire van tele, így az elektromos telítettségjelzőre igazság szerint nincs is szükség. A szétszedés, a tartály kiürítése, a szűrők tisztán tartása gyerekjáték, nem koszol, gyorsan megvan vele az ember, az elhelyezkedésük logikus, átlátható.2013-12-16 09.29.46

Magyar használati leírást nem találtam a dobozban, de a mindennapi használathoz nincs is szükség rá. Amúgy pedig mire van a net, ha nem erre, egy Samsungos letöltőoldalon sikerült rálelni egy 125 MB méretű, 312 oldalas pdf-re, aminek a 193. oldalától már olvasható is a 25 oldalas magyar ismertető.

Samsung CyclonForce porszívó tisztítása

Bár a tesztelési időszakban hozzánk beugró – és persze a porszívót örömmel kipróbáló - anyósom és másfél éves Izabella lányom is jelezte, hogy szólhatnék Jézuskának, hogy tegyen egy-egy Samsung porszívót a karácsonyfa alá, de sajnos a nagyjából hatvanezer forintos ár ezt megakadályozta. Pedig gyorsan lehet vele dolgozni, jók a kezelőfelületek, egyszerű a portartály ürítése és a szűrők tisztítása.

Értékelés: 9/10, kifejezetten ajánlom

További képek a galériában

A bejegyzés trackback címe:

https://acskapocs.blog.hu/api/trackback/id/tr475792822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása