Bő félévvel vagyunk a tavalyi Construma után, nyáron megérkezett a hivatalos értékelő follow-up a Hungexpo-tól és az első sajtóközlemény a következő évi kiállításról. Túl vagyunk a döbbenetes méreteket mutató müncheni BAU 2013 kiállításon, kicsit nézzünk vissza, milyen volt a tavalyi Construma.


Maga a kiállítás némileg megváltozott képet mutatott a korábbi évekhez képest. A kiállítói mix változása, a nagy gyártók helyett megjelenő építőanyag kereskedők kiállítás helyett a vásár irányába tolják el a súlypontot, a hiányzó gyártók ilyen mértékű csökkenése akár megkérdőjelezheti a Construma jövőbeli fontosságát is. Egyértelmű jelzés volt a megkérdezett kiállítók részéről, hogy a Construma reklámozása, beharangozása nem ütötte meg az elvárt mértéket.

Construma 2012.jpg
A vásár szakmaiságát látogatói oldalról az építészek és mérnökök tömeges megjelenése garantálná, amit a számok igazolnak is. 2012-ben a MÉK tagjainak több mint kétharmada a látogatók között volt, többek között az ingyenes belépést biztosító regisztrációnak és a szakmagyakorláshoz elengedhetetlen, nagyszámú kreditpontos képzésnek köszönhetően. Ugyanakkor egy névtelenséget kérő kiállító rámutatott arra is, hogy „a konferenciák nagyon lecsökkentik a szakmai látogatók arányát a standon, ezt nagyon nem tartom jónak. Meg kellene szüntetni. Aki konferenciát akar rendezni, rendezzen önerőből.”

Üres terek
A korábbi évekkel összevetve, a 2012-es Construma az új betétkiállításokkal (OtthonDesign, URB:ICON) együtt is csak a 2006/2007-es mélypontot tudta hozni az ötvenezer látogatójával. A kiállítás zászlóshajójának tekinthető A pavilonban idén párnégyzetméteres egységstandon megjelentek az építőipari szövetségek és szakmai médiumok, illetve az eladatlan standhelyeken szellősen elhelyezett látogatói pihenőket alakítottak ki. Ez pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna, a 2000-es évek derekán extra díjért sem tudtak segédanyag gyártók a kevésbé frekventált F pavilonból átkerülni az elitkategóriájú A-ba.

Construma látogatószám.jpg

A látogatókkal kapcsolatban ugyanakkor elmondható, hogy sokkal tudatosabban és felkészültebben érkeztek, és lényegesen kevesebb volt az ipari mennyiségben prospektusra vadászó.

Az interjúcsokor hossza miatt két részletre bontottam a publikálást, az első körben a Mapei részéről Pálfy Levente marketingvezető, Kovács Zoltán, a Creaton értékesítési vezetője, Nagy Márta, a Leier volt kommunikációs vezetője válaszol. A második részben az ÚjHáz Centrum budapesti régiójának két vezetője, a kiskereskedelmi értékesítés nagymesterei, Juhász Attila és Vida János válaszol, majd Szalai Levente, a Construma kiállítás-igazgatója foglalja össze véleményét a kiállítók által elmondottakról.

Pálfy Levente, a Mapei marketingvezetője


Pálfy Levente - Mapei Kft - marketingvezető_150.jpgMarketingvezetőként mennyire voltál elégedett az idei kiállítással?
A Mapei Kft eredményeivel elégedett voltam, teljesítettük a kitűzött céljainkat, úgy, hogy a kiállítás látogatói száma valamelyest elmaradt az általam vártaktól. 2012-ben a rendezvény beharangozását nem éreztem olyan erősnek, mint előző évben, az egyes kiállítók kommunikációja inkább felfedezhető volt a kiállítást megelőző néhány hétben. A szolgáltatásokkal kiállítóként alapvetően elégedettek voltunk, természetesen van hová fejleszteni a vásárterületet és szolgáltatásait, de értjük, hogy ehhez megfelelő források is kellenek...

Kérlek értékeld a látogatói összetételt mennyiségi és minőségi szempontból.

Több látogatóra számítottam, az 50.000 fő elmarad a várakozásaimtól. A lakossági napok látogatói számban elfogadhatóak voltak, és azt tapasztaltuk, hogy aki kilátogatott a kiállításra, az valóban keresett valamilyen szakmai megoldást, erős érdeklődés és igény mutatkozott termékeinkre. A szakmai napok nem hoztak nagy meglepetést, sajnos kereskedő partnereink, új potenciális kereskedők nem látogattak ki nagy számban a rendezvényre (nem igazán volt kint versenytársunk tavaly sem). Kivitelezők nagyobb számban jöttek standunkra (valószínűleg ez azért lehet, mert kevesebb munkájuk van), és tervezők is szép számban megfordultak nálunk.

Mennyire volt jó a 2012-es kiállítói összetétel?

Sajnos egy-két jelentős gyártó idén nem állított ki, ami csökkenti a Construma sokszínűségét. Ezt személy szerint sajnálom. Segédanyag gyártó versenytársaink pedig jóformán teljes mértékben távol maradtak. Jobban örülnék neki, ha ők is képviseltetnék magukat a kiállításon, hiszen ez több látogatót vonzana szakmai-, kereskedői berkekből is.

Mi az, amiben javulást várnál a szervezőktől?

A beharangozó lakossági kommunikációban kicsit erősebb aktivitást várnék. Az infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó igényünk pedig állandó érvényű: élhetőbb parkolási rendszer és megközelíthetőség, tisztább, nagyobb számban rendelkezésre álló vizesblokkok, megfizethető,  jó szolgáltatást nyújtó vendéglátó egységek, stb. (csak a szokásos… :-)

Mapei

Volt kedvenc kiállítód?
Jaj, nem… Sok tetszett, de nem lenne igazságos egyet kiválasztani. Kedvenc standjaim azok, ahol a gyártók saját termékeikből tudnak installációt építeni (pl állványosok), de hát ez egy adottság… Aktivitásban az ÚjHáz standja tetszett, ott láttam leginkább azt, hogy „elé mennek” a látogatónak, próbálják megfogni a potenciális vevőket. Persze a kedvenc standom a Mapei stand volt :)

 

Nagy Márta, a Leier Hungária Kft. kommunikációs vezetője (2012 májusáig):

Nagy Márta Leier - Ferling_150.jpgMarketingvezetőként mennyire voltál elégedett az idei kiállítással?
Összességében elégedettek voltunk a Construmával a Leier-nél, - bár részleteiben elemezve már árnyaltabb a kép. A szervezők részéről nagyfokú rugalmasságot, segítőkészséget tapasztalhattunk meg mind az építési, mind a bontási időszakban, - de a sok pihenő-sziget feltűnő volt, egyértelműen jelezték, hogy mind a kiállítók, mind a látogatók száma folyamatosan csökken. Az azonban örvendetes volt, hogy a szakmai látogatók és a nagyközönség is célirányosabban, tudatosabban érdeklődött, kérdezett, - az elmúlt évekhez képest sokkal határozottabb elképzeléseik voltak arról, hogy akár a gyártói információkat, akár a termékeket tekintve, mire van szükségük.

Kérlek értékeld a látogatói összetételt mennyiségi és minőségi szempontból.
Az eddig megszokott ún. "stand-lerohanások" elmaradtak, köszönhetően a kevesebb érdeklődőnek, illetve az építész- és mérnök-szakma is nagyrészt a kreditpontos előadásokra volt kíváncsi. Akkor, amikor mélyponton van az építőipar, és az építőipari értékesítések, célszerű lett volna kivételesen elszakadni a hagyományoktól, a megszokott kliséktől, és másként kellett volna megoldani a konferenciákat, mert így tulajdonképpen konkurenciát jelentettek a kiállítói standoknak.
De - mint már azt említettem - akik jöttek, érdeklődtek, azok, akár a szakmát képviselték, akár a laikus építkezőket, - valószínűleg az internetnek és a gyártók egyre információ gazdagabb, interaktív weboldalainak köszönhetően - konkrétan, határozott elképzeléseket felvázolva kérték munkatársaink szaktanácsait, ill. az árajánlatokat. A pontos(abb) igény-megfogalmazások által kollégáim is pontosabb, igényre szabottabb ajánlatokat tudtak kidolgozni.

Mennyire volt jó a 2012-es kiállítói összetétel?
Folyamatos átalakulás tapasztalható a Construma-n, köszönhetően az újrastrukturált, tematikus pavilonoknak is. Talán csak az "A" pavilon őrzi régi image-t, miközben ott is nagyrészt átadták helyüket a kereskedőknek a termékelőállító gyártók. Lehet, hogy a végfelhasználóknak mindegy, hogy hol jutnak hozzá a vágyott termékekhez, azonban mi például azért döntöttünk végül a kiállítóként való megjelenés mellett, mert egyrészt nem szeretnénk elveszíteni a kapcsolatot a szakmai, ill. a laikus felhasználókkal, másrészt szeretnénk közvetlenül megmutatni a szakértelmet, a több évtizedes fejlesztési-beruházási potenciált, ami ott van minden egyes termékünkben. És ezt csak mi, mint gyártó tudjuk igazán és hitelesen képviselni, átadni..

Mi az, amiben javulást várnál a szervezőktől?

Akik kilátogatnak a Construma-ra, azok nagy része - feltételezhetően - tájékozódott előtte az interneten, de amikor kint vannak a kiállításon, akkor mégis célszerű lenne MINDENKINEK, hogy hozzáférjenek, hozzájussanak a Construma programjaihoz, tematikus kiállítói információihoz. Azt tapasztalom, hogy a "Construma kiskönyv" minden évben kevés, több nyomtatott példányra lenne szükség belőle. Ezenkívül növelné a látogatók komfortérzetét, ha a vendéglátó egységeknél több ülőhely lenne kialakítva, amelyek árnyékolva vannak. Talán a hirdetések, promotálások erőteljesebbek lehettek volna idén, de tudjuk, hogy akit komolyan érdekel valami, és pénzügyileg is megengedheti magának, az megtalálja az információkat, ajánlatokat, így ezt a többnapos expot is. Parkolásnál pedig nem csak a helyet kellene biztosítani, hanem minden parkolónak őrzöttnek kellene lennie - ez is hozzájárulna a Construma pozitívabb megítéléséhez.

Volt kedvenc kiállítód?
Természetesen, a versenytársak mellett, mindig figyelemmel kísérjük más iparági szegmens vezető képviselőit is, - több olyan céget is megnevezhetnék, akikre személy szerint, ill. a kollégáim is, mindig nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy adott évben milyen stand-konstrukcióval és/vagy attrakcióval rukkolnak elő, de egy-egy céget nem szeretnék kiemelni, megnevezni.

 

Kovács Zoltán a Creaton kereskedelmi vezetője

Kovács Zoltán - Creaton - Kereskedelmi vezető_150.jpgVezetőként mennyire volt elégedett az idei kiállítással?
Jól szervezett, tiszta, rugalmas problémamegoldás,szolid végfelhasználói látogatószám jellemezte az idei Construmát.

Kérem, értékelje a látogatói összetételt mennyiségi és minőségi szempontból.
Mennyiség: kevés végfelhasználó, ők viszont céltudatosan érkeztek. A szakmai látogatók száma szintén visszaesett,sokat számított a mi esetünkben az ÉMSZ díjátadó, így sok Partnerünkkel tudtunk ennek kapcsán is találkozni.

Mennyire volt jó a 2012-es kiállítói összetétel?
Kevés gyártó cég állított ki,felülreprezentáltak voltak a kereskedők,így egyre kevésbé szakmai vásárról beszélünk.

Mi az, amiben javulást várna a szervezőktől?
Látogatói szám növelése, szakmaiság előtérbe helyezése, nagy gyártók "kicsábítása".

Creaton

Volt-e kedvenc kiállítója?
Igen, a Creaton. :)

 

Folyt.köv. Addig is pár fotó a 2012-es Construmáról.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acskapocs.blog.hu/api/trackback/id/tr785065116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.