Amikor sufniban tuningolt, torrentről letöltött Photoshoppal készítenek saját kútfőből kitalált reklámokat, akkor esély sincs arra, hogy komoly szakmai díjakat lehessen bezsebelni (még akkor sem, ha átütő erejű alkotás jön létre, vagy ha több százezer lájkot gyűjt be valaki). Ezzel szemben az ügynökséggel való közös munka esetén több irányból is indulhat a kampányt díjjá fényesítő nevezés.

A Holcim és a Grayling együttműködése már több éve tart, az eddigi legnagyobb sikert a 2008-as Holcim Awards európai bronzérmeséhez, a svájci Monte Rosa menedékházhoz és a Holcim Awardshoz kapcsolódó kommunikációs kampányukkal érték el.

monterosa.jpg

A fenntartható építészetre felépített Holcim Awards dedikáltan a témához kapcsolódó épületeket és építészeti fejlesztéseket keres, a háromévenként megtartott pályázat összdíjazása 2 millió dollár. Elsődleges céljuk az, hogy megtalálják a legjobb fenntartható építészeti projekteket és az izgalmas kutatásokat és ezeket igyekeznek hozzásegíteni a megvalósításhoz. (Persze ez nem minden esetben sikerül, az ugyanakkor az európai régió aranyérmét elhozó Janesch Péter terve a kormányzati negyedről papíron maradt.)

Tavaly év végén az közösen készített kampány a European Excellence Awards-on díjat hozott mind a Holcim, mind az év európai ügynöksége díjat megnyerő Grayling számára.

A mostani siker kapujában a Holcim és a Grayling a világ egyik legnagyobb PR versenyén, a SABRE Awards-on áll. Az Ingatlan és Építőipar kategóriában az EMEA régió döntösei közé sorolták a Holcimet és ügynökségét, a Holcim Awards for Sustainable Consturction világverseny népszerűsítésére létrehozott integrált kommunikációs kampánnyal. A The Holmes Report által 2000-ben alapított díj egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, 2008-ban már több mint 40 országból érkezett 3.500-nál is több nevezés. Az európai régió nyerteseit május 31-én hirdetik ki Brüsszelben.

Azon túl, hogy a Holcim felfedezte a Swiss Alpine Club (SAC) megújításra váró, autonóm/önellátó, 2.795 méter magasan elhelyezkedő menedékházát, kommunikációs szempontból kitűnően hasznosította a támogatásával elkészülő épületet. Mielőtt azt hihetnénk, hogy csak a svájci központú Holcim vett anyagilag is részt az újjáépítésben, erősen tévedünk. A 6,3 millió dollár összköltségű beruházás anyagi hátterének egy harmadát a SAC biztosította, a maradék több mint 4 millió dollárt a szponzorok és helyi önkormányzati és kormányzati szervek adták össze. Úgy két évvel ezelőtt a kezembe került az egyik magyar látogató, Martinkó jóvoltából egy részletes könyv a felújításról, ahol oldalnyi képek mutatták be, ahogy Isover szigetelés kerül végig körbe a házra, branding szempontjából tökéletes munkafázisok közötti helikopteres fotókkal igazolva a szponzorációt, segítve az itthon meg se villanó kommunikációt. A szponzorok névsorát végigtekintve a Saint-Gobain másik leányvállalatát, a Rigipset is felfedezhetjük a kiemelt szponzorok között, illetve az építőiparból a Geberit neve csenghet ismerősen, még ha nem is a Monte Rosa menedékház kapcsán. Pedig a megnehezített kivitelezési körülmények és az elvárt, minden szempontból önfenntartó épületbe csak a szükséges, és elégséges mennyiségű és prémium minőségű termékeket tervezték és építették be. Nem mindenki volt képes kihasználni a külföldi központ, vagy társvállalat nagy összegű szponzorációját.

Márta Irén, a Holcim kommunikációs vezetője egy különleges expedíció segítségével hívta fel a fiatal és az idősebb generációk figyelmét a környezettudatosság és a fenntartható építészet fontosságára. 2010 őszén egy kommunikációs szempontból gondosan összeállított csapattal vágott neki a menedékház meglátogatásának. A hosszú előkészítést és fizikai felkészítő tréningeket követően többek között az Indexes Földes Andrással, a sokfelé publikáló, az Építész szakkollégium fiatal elnökével, Smiló Dáviddal, a kortárs építészeti szakírás megkerülhetetlen Martinkójával és a hegyek magyar hópárducával, Erőss Zsolttal. A Facebookon, rádióban, napilapokban közvetített expedíció nem ért véget a menedékház elérésével. A hagyományos kommunikációs eszközöket a közösségi média adta lehetőségekkel is ötvöző kampányban  vándorkiállítások, szakmai fórumok és konferenciák is helyet kaptak. Az expedíció visszaérkeztével a Holcim élménybeszámoló sorozatot indított a fenntartható építészet és a világverseny népszerűsítésére. Ezzel a kezdeményezéssel összesen közel 5000 építésznek, építész hallgatónak mutatták be a fenntartható építészet kritériumait, gondolatát, felhívva figyelmüket a 3. Holcim Awards világversenyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://acskapocs.blog.hu/api/trackback/id/tr934467409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.