Ma a Föld napja van, ami kisebb hümmögéseken túl jó sok változatos programot hozott ugyan magával, de azért Budapest belvárosában ennek túl sok látszatja nem volt sajnos. Viszon elindult két dolog is. Az egyikről már most lehet sejteni, hogy fontos szerepet tölthet be a magyar építőművészetben és környezettudatosság kialakításában és a Föld védelmében, a másik jövője egyelőre homályos (pedig az ácskapocsblog is az előbbi témákban kotnyeleskedne).

A mai napon tartotta sajtótájékoztatóját a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, angol nevén a Hungary Green Building Council (HuGBC). Az országos főépítész, Fegyverneki Sándor nevével fémjelzett szervezet bemutatkozásáról a MTI is hírt adott, ezáltal viszonylag sok helyen megjelent a HuGBC a hálón. DE! Sajnos nem kapott elegendő hangsúlyt az a tény, hogy egy kiemelkedő magyar klímakutatót, Dr. Ürge-Vorsatz Dianát is sikerült megnyernie az Egyesületnek a jó ügy érdekében. Az MTI-re hivatkozó egyik hírforrás úgy említi a Nobel-díjas kutatónőt, mint a CEU PhD-hallgatóját!

"Ürge-Vorsatz Diana
Az 1996 óta a budapesti Közép-európai Egyetem környezetvédelmi tanszékén oktató, egy évig a tanszéket, jelenleg az éghajlat- és fenntartható energiapolitikával foglalkozó kutatóközpontot vezető, az ELTE elvégzése után a Kaliforniai Egyetemen doktorált asztro- és környezetfizikus szakember részese volt annak a Nobel-békedíjnak, amelyet tavaly kapott az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC). A kettős vezetéknevét magyar férjétől és német apjától kapott négygyerekes professzor az IPCC legutóbbi, immár negyedik jelentésének társszerkesztője volt. Emellett több uniós és ENSZ-szakértői vagy irányítótestület tagja. Tudományos munkásságáért március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta." forrás: HVG

A környezettudatos építészet és építkezés magyar megjelenítésén és publikálásán bőven van még mit doglozni, ami nem is egy lehetetlen küldetés. A téma tetszetős és közkedvelt, arra lenne szükség, hogy az építőiparban dolgozó PR és marketingkommunikációs szakemberek felkarolják a témát, amit értelemszerűen munkaadóik javára tudnának fordítani. Ezért jár most minden elismerés a Holcim-nek, akik első fecskeként támogatják az egyesület munkáját. A tájékoztatón elhangzott Ürge-Vorsatz Diana előadásában, hogy a meglévő épületek felújítása is kiemelten fontos feladat, amit nem félgőzzel kellene csinálni, mint a panelprogram 1/3-nyi energiatakarékosságot adó tevékenységét, mivel nem túl bonyolult elérni 70-80%-os energiamegtakarítást is a panelépületek felújítása során. 

Hűha, ilyet azért nem lehet csak úgy, légből kapva mondani, ehhez tények és tapasztalatok kellenek... kapaszkodjanak meg, van, létezik: Dunaújvárosban, Solanova-projekt néven. Igaz az itthoni publikációk sora messze nem végtelen, aki olvasni akar róla, annak legalább a google kínaipiaci árusokat idéző fordítórobotját kell igénybe vennie, de www.solanova.eu címen viszonylag bőven kifejtik a projektgazdák, hogy miért is kapták meg az International Energy Globe 2006 (Earth) harmadik díját, a European Solar Prize és az Energy Globe Hungary első díját. Nagy vonalakban a kiemelkedő energiamegtakarításért tett plusz tevékenységek a panelprogram sztenderdjén túl: megerősített hőszigetelés a hőhidaknál, hármas üvegezés a déli homlokzaton, pincefödém a lapostető újraszigetelése, hőcserélő lemezek a szellőzés segítésére, víztakarékos csapok, napkollektorok a melegvízellátás segítésére...

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acskapocs.blog.hu/api/trackback/id/tr81080838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása