Miklós fejvadász, a címben írt hasonlat pedig cseppet sem sántít. A Rózsadomb tetején ülünk le kávézni egy őszi hangulatú délelőtt, a beszélgetés közben két ex-miniszter biccent felénk. Én csak a TV-n keresztül ismerem őket :)


Miklós olyan ajtókon bejáratos, ahol én a kilincsig sem érek fel. De ez most nem érdekes, a szakmájáról mesélve a jéghideg profizmus jelentős adag gyermeki lelkesedéssel vegyül. A kommunikáció végigkíséri egész eddigi karrierjét, ügynökségi stratégaként, marketingigazgatóként, TV-s műsorvezetőként pillanatok alatt mérte fel emberek, ügyfelek, célcsoportok ismérveit, attitűdjét, rezzenéseit. Nem változott ez fejvadászként sem.

A social networking abszolút lételeme, imádja, platform-függetlenül. És itt álljunk meg egy pillanatra. Hasonlóan egy korábbi interjúalanyommal, Miklós is a klasszikus kapcsolati háló fenntartásának híve, de viszonylag jól ismeri a kapcsolatépítés online eszközeit is, bár messze nem használja olyan mélységben, mint az élőszót. Viszont az alá tartozó researcher kollégái annál inkább.

A fejvadász mögötti reseacherek feltérképezik az adott piacot, felderítik a szakmán belüli véleményvezéreket, majd ajánlások és vélemények alapján szűkítik a jelöltek körét. Minden eszközt bevetnek és használnak az információ-gyűjtésben. Itt kizárólag a szigorúan betartott etikai korlátok szabnak határt, amelyek maximálisan védik a megbízót, a jelöltet és a fejvadász céget is. A social networking mint bevált használati eszköz áll a rendelkezésükre. Már ezen a szinten is alapvetően az ajánlások esnek legnagyobb súllyal a latba, ugyanakkor van szerepe a personal brand online vetületének is.

Ezek után lép be a képbe a fejvadász, akinek a kiválasztáson túl a legfontosabb szerepe a motivációépítés, a jelölt érdeklődésének felkeltése. Itt, a jelöltekhez való hozzáállásban mutatkozik meg a legnagyobb különbség recruiter és fejvadász között – magyarázza Miklós. A recruiterek, vagyis munkaerő toborzók a lehető legtöbb helyen megjelenítik az álláshirdetéseket, utána a nagy merítésből kell minél hamarabb kiszűrniük a jó jelölteket. Az álláspiacon ők vevők, a jelentkezők versenyeznek a vevő kegyeiért. Ezzel szemben a klasszikus fejvadászok eladók, nekik kell meggyőzni a potenciális jelöltet arról, hogy érdemes váltania, hogy szebb, jobb, értékesebb jövő vár rá, ha elfogadja az ajánlatot.

Számomra izgalmas volt jobban megismerni ezt a világot, közben Miklós fekete autójával tovasiklik a városban, állásinterjúra. Néhány közösségi hálón megtalálhatod, de erre semmi szükség. Majd ha ő megkeres, és akkor jöhet el a Te időd :D
 

A bejegyzés trackback címe:

https://acskapocs.blog.hu/api/trackback/id/tr61708043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása